nőnapra #00055

A szép nőnek szép az illata is. Próbáld csak ki, elmondom a módszerem, hogyan szoktam kiélvezni ezt szinte bármikor. Ráadásul ezzel az érintett hölgyet sem sértem meg, hiszen nem is tud róla.

Amikor sétálok, időnként feltűnik, ahogy egy szép nő közelít. Valami egyszerűen arrafelé vonzza a figyelmem. Honnét tudom már messziről, hogy szép? Kisugárzása van, ami már a távolból látszik, és igen, egy kicsit úgy libben a haja a szélben, mint a reklámokban. Ráadásul ezek a nők mosolyogni szoktak.

A távolból is érezni lehet, hogy Ő egy szépség (ami, mint tudjuk, belülről fakad). Ha ilyen energia jön velem szembe, akkor minden mást kizárok, és felkészülök a találkozásunkra. Rajta tartom a szemem, és koncentrálok a pillanatra, ahogy közeledünk egymás felé. Közben lassan kifújom a levegőt, úgy, hogy mire egymás mellé érünk egy leheletnyi se maradjon a tüdőmben.

Itt jön a csízió (https://egymagusnaploja.hu/csizio-00010/). Amikor elmegyek mellette, nem egyből kell egy nagyot szippantani, hanem előbb el kell számolni háromig. Ugyanis húzza maga után az illatát, amibe háromra, mint a mesékben, pont belesétálunk. Na akkor egy hatalmas, lassú, megfontolt szippantás, hogy illatának minden apró molekuláját magunkba szívjuk. Élvezzük ki, ezt a hosszú és csodálatos pillanatot.

Mert ugye az illat, az nem csak parfüm. Az a parfüm és a szépség találkozása, násza. Színtiszta mágia. Ugyanaz az illat teljesen máshogy bomlik ki egy másik nőn.

Higgyetek nekem férfitársaim, gyakoroljátok és élvezzétek az ilyen gyönyörű pillanatokat az életben.

Nektek pedig hölgyeim, köszönjük!

vissza az útra #00054

Ennek a bejegyzésnek lehetne az is az elnevezése, hogy vissza a jövőbe. Emlékszem, amikor fiatalon láttam azt a filmet, nem teljesen értettem mit jelent a címe. Hogyhogy vissza, amikor az a jövő? Ez a bejegyzés valahol erről szól.

Mindenki számára van egy kijelölt Út, amit teljesen mindegy mennyire ismer, mennyire van azzal tisztában, hogy merre és hova vezet. Nevezhetjük karmának, sorsnak, isteni gondviselésnek, a lényegen nem változtat. Haladunk az Utunkon valami felé.

Nagyon hasonló ez a helyzet egy kiránduláshoz, ezért engedd meg, hogy most egy erdei túrára kalauzoljalak (ha teheted, képzeld el magadban).

Ahogy haladunk az ösvényen, időnként megtörténik, hogy nem figyelünk, elábrándozunk, vagy egyszerűen egy ismeretlen hang vagy látvány csábít bennünket. Észre sem véve, hogy mi történik, egyszercsak a fák között találjuk magunkat. Érdekes, amit ott tapasztalunk.

Más lesz körülöttünk minden. Eleinte érdekesek a fák, aztán lefelé kezdünk el figyelni, ahogy lépéseinkkel az út pora után az aljnövényzetet tapossuk. Egyre óvatosabbak a haladunk, hiszen itt hajtások, lehullott ágak, gombák, egyéb dolgok kerülnek a lábunk elé.

Idővel marasztalni próbál egy tüske, ahogy a vesszők és ágak belénk akadnak, már ezekre is figyelnünk kell. Ez a sok történés aztán annyira eltereli a figyelmünket, hogy egy idő után tűnik csak fel, sötétebb lett. Megállunk, ami jól esik, mert egy ideje nehezebben jöttünk már.

Ahogy kifújjuk magunkat, körbenézünk, és azt vesszük észre, hogy gyönyörű helyen vagyunk. Aztán ez az érzés elkezd eltűnni, ahogy rájövünk, hogy nem ismerős semmi. Nem tudjuk hol vagyunk. Bizony, letértünk az útról. De mikor? Észre sem vettük.

Megjelenik bennünk a félelem, hol vagyunk, hol lehetünk? Merre van az Út? Hogyan találunk vissza? Megannyi kérdés.

Ez az állapot segít kijózanodni. Próbálunk visszaemlékezni, mikor és miért térhettünk le az útról, gondolkodunk a megoldáson, hogyan tudnánk visszajutni. Aztán már majdnem elindulunk visszafelé, amerre jöttünk, de igazából nem is tudjuk az merre van. Végül a Nap irányából rájövünk, hogy mégis valamennyire az úttal párhuzamosan jöhettünk.

Egy biztos, vissza kell térnünk az útra, hiszen az a célunkhoz vezet. Felismerve a helyzetünket a legjobb megoldás, ha ismét előrefelé megyünk, az út irányába. Hagyatkozva a megérzésünkre elindulunk, egyre világosabb lesz, egyre ritkul a növényzet, egyre könnyebben haladunk ismét. Előbb-utóbb újra az úton találjuk magunkat.

Ahogy tovább haladunk, egy idő után rájövünk, hogy egy jókora részt kihagytunk az útból. Mintha átugrottuk volna. A kitérőnk egy távolabbi pontra vezetett el minket. Azaz, visszatértünk az út egy (az eredeti haladásunkhoz képest) jövőbeni részére, vissza a jövőbe.

Most pedig, gyere vissza a képzeletbeli kirándulásról.
Ez a folyamat számtalanszor megtörténik életünkben, hol kisebb, hol nagyobb mértékben letérünk az Utunkról. Ez teljesen természetes. Viszont minden egyes pillanat, amikor feleszmélünk a sűrű erdő közepén, – azaz egy számunkra ismeretlen helyzetben, ahová fogalmunk sincs, hogyan kerültünk – egy szerencsés pillanat, és minden, vissza az Útra történő törekvésünk pedig nem más, mint maga a gyógyulás (https://egymagusnaploja.hu/gyogyulas-00051/).

csak de nem #00053

Tanulni, fejlődni mindig hasznos, eredményes és kifizetődő. Különféle módszereket és eszközöket vethetünk be azért, hogy élmény is legyen. Amiről most olvasni fogsz, sajnos nélkülözi ezt a tulajdonságot, cserébe – mint általában a nem túl örömteli módon megtanult dolgok – gyors és hatékony változást, azaz fejlődést hoz, ahogy ezt már ismered az Egy mágus naplójából.

Először ismerkedjünk meg, a címben szereplő szavakkal. Ezeket rendszeresen használjuk beszédünkben, egy nap során is megszámlálhatatlanul sokszor.

Vajon tudjuk, hogy mit jelentenek? Még inkább, hogy milyen erővel, milyen hatásmechanizmussal bírnak? Vizsgáljuk meg őket közelebbről!

Elég csak annyit mondanom, hogy…folytatnom sem kell. Az agyunk a csak szót meghallva egy olyan működést ránt elő, ahol a mondat második felében elhangzó szavakat, mondatrészt elkezdi kiegészíteni. Ez természetes, hiszen a csak szóval csökkentjük, levágjuk a teljes mondanivalónkat.

Igen, de! Az egyik kedvencem. A de szó elhangzásakor egy erősebb művelet indul el. Egész egyszerűen, a de szó előtti részt kidobja az agyunk. Mindegy mi hangzott el, mindegy mennyire volt kedves és nyájas, a de szó mindent megváltoztat.

Nem tudom, hogy van ez. Nem szeretek erről beszélni. Nem azt akarom mondani, hogy ez mind mennyire érdekes.
Nyugalom, ez most egy játék volt! Egyszerűen a nem szó nem létezik. Próbáld csak ki! Olvasd el újra ezt a bekezdést úgy, hogy kitakarod a mondatok elején a nem szót.

A nem szó, nem arra szolgál, hogy nemet mondjunk. Azt nem is lehet, egyszerűen az univerzum működtető erői között nincs, nem létezik ilyen lehetőség. (Ebből a posztból tudjuk, hogy a rombolás is egy építés https://egymagusnaploja.hu/felmaszni-a-hegyre-ujra-es-ujra-00044/). A nem szó valódi jelentése a tagadás helyett inkább egy lassítás, bizonytalanság.

Ha már játék. A nem szó valódi megértéséhez a következő gyakorlat segített hozzá. Előre szólok, hogy ha jól csinálod, borzasztóan idegesítő lesz. Onnét tudod, hogy megértetted a gyakorlat lényegét, azaz megtanultad, hogy düh helyett már csak egy mosoly jelenik meg rajtad, csupán a nem szó gondolatára.

A feladat:
Beszélj úgy valakihez, hogy 5 percig nélkülözöd a nem szó használatát.

szívész #00052

Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy szívész vagyok. Azért, mert egyszerre vagyok képes a szívemmel és az agyammal is látni, működni. Azóta szeretem ezt a szót, és mindig örömmel tölt el, ha előkerül.

Ma egy érdekes helyzet hozta elő. Reggel beszélgettünk A-val, aki elmondta, hogy a home office miatt nem mozog eleget, fájnak a vállai. Rövid diskurzust követően megérkeztünk a problémához:
Tudja, hogy felkelés után mozognia kéne, de valahogy mégis mindig a gép előtt találja magát.

Kérdezgetni kezdtem, hogyan működik? Hogyan kezdődik egy napja, mi lehet az, ami miatt átlépi a reggeli mozgást? Azt a választ kaptam, hogy mindig megjelennek a gondolatok, az elvégzendő feladatokról, és végül mindig ezek győznek.

Amikor tovább kérdeztem, a megoldás érdekében, olyanokat mondott, hogy “az eszemmel tudom, hogy …” és “a gondolatok vezérelnek …”. Felhívtam figyelmét, hogy már elárulta a választ. Kértem mutassa meg, hogy ha nem az agyával oldaná meg ezt a helyzetet, akkor mivel?

Hamarosan a szívére tette a kezét, és derült arccal közölte, hogy az érzései, azokra kell figyelni. Megkértem, hogy akkor tegye ezt, erre elkezdett beszélni. Kértem, hogy hunyja le a szemét, és befelé figyeljen. Egyszer csak azt látom, hogy könnyek jelentek meg a szeménél. Fájdalomkönnyek.

Ennyire fájt a válla, és ő mégis a munkát választotta minden reggel. Tovább beszélgetve megjelent az, hogy ha el is jut odáig, hogy elkezdje a reggeli mozgást, akkor összeveszik “ez és ez”, mutatott a szívére és az eszére. Hogyan lesz ebből szívész?

Azt kérdeztem “Mi kell ahhoz, hogy szóhoz jusson a szív?”. Az érzések, mondta. Mégsem volt elég, még ennyi fájdalom sem, hogy tornázzon.

Úgy oldottuk fel ezt a működést – és ajánlom Neked is –, hogy összeállítottunk egy reggeli rutint, amiben van egy nagyon fontos lépés. Még mielőtt bármi fontosnak is neki kezdenénk, álljunk meg, üljünk le és adjunk magunknak pár percet, szavak nélkül.

Hunyjuk le szemünket, és befelé figyeljünk. Csak befelé. A szívünkkel, hiszen az mindennek a közepén van. Engedjük, hadd jelenjenek meg érzések, és ha fáj, hát hadd fájjon! Ha ezután sem állunk neki tenni azért, hogy elmúljon a fájdalom, akkor nem is fáj igazán, csak gondoljuk azt.

Erről itt olvashatsz többet (https://egymagusnaploja.hu/fajdalom-00050/).

gyógyulás #00051

Gyógyulni nem csak akkor kell, ha valami baj történik. A folyamatos gyógyulás életünk része. Gondold csak végig. Minden egyes lélegzettel friss, (jó esetben) tiszta levegőt szívunk magunkba, és a számunkra felesleges széndioxidot kilélegezzük. A gyógyulás életünk minden pillanatában jelen van.

Egyáltalán mi a gyógyulás és a fájdalom között a különbség?

Nincs különbség, ugyanaz történik mindkét esetben. Valami megváltozik. Azért különböztetjük meg mégis két külön szóval, mert a változás iránya más, de a lényeg ugyanaz:

Vegyük észre. A fájdalom változás. A gyógyulás is az.

Az előző írás alapján (https://egymagusnaploja.hu/fajdalom-00050/) nem az ujjunk fáj, hanem a változás. Az addig megszokott, látszólagos boldogság megváltozása, elvesztése az, amit fájdalomnak nevezünk – vagy éppen gyógyulásnak.

“Na tessék, most nem fogok tudni gitározni, mert megvágtam az ujjam!”

Oka van, hidd el. A legjobb, amit tehetsz, hogy felismered és tudatosítod magadban azt, amit történt. A gyógyulás felé vezető úton a legfontosabb megkülönböztetni mi fáj, és mi gyógyul. Erre van egy nagyszerű praktikám.

Ami tényleg fáj, ott nem tudunk megszólalni, jönnek a könnyek, vagy akár egy fél éjszakát töltünk a WC-n. Azt nem kell magyarázni. A gyógyulásnál pedig olyan mintha fájna, de mégis legyalogolunk másfél órát, egész nap panaszkodunk róla, mégis tesszük a dolgunkat közben.

Amikor felismertük a valódi fájdalmat, a legfontosabb teendőnk, hogy kezeljük, azaz elindítsuk a gyógyulási folyamatot. Ehhez megfigyeléseket kell végeznünk, hogy megértsük az üzenetet, amit a fájdalom váltott ki:

– mikor és hol történt az esemény?
– milyen körülmények között?
– kivel voltál éppen?
– melyik testrészed érintette?

A legfontosabb, hogy megtaláld magadban – és ez mindennek a magva – azt, hogy mi volt a kiváltó ok?

A gyógyulásod ezekre a kérdésekre adott válaszod lesz.
Minél előbb találod meg a választ, annál gyorsabb lesz a gyógyulás. Minél inkább ezzel foglalkozol, annál előbb múlnak el a sebek.

Minden törekvés, ami külső források felé irányul, csak hátráltatja a gyógyulásod. Bevehetsz egy fájdalomcsillapítót, de csak eltolod magadtól a lehetőséget. Elmehetsz orvoshoz, panaszkodhatsz másoknak, de a válasz mindig benned van.

Figyelj befelé, figyelj magadra.

fájdalom #00050

Ha elvágjuk az ujjunkat, az bizony fáj. Gyorsan odakapunk, megvizsgáljuk, lefertőtlenítjük, beragasztjuk. Aztán, ahogy telnek a napok, azért még belenyilal, lüktet, felforrósodik. Érdekes, hogy arra is azt mondjuk fáj, pedig tudjuk, hogy már gyógyul.

Az meg, hogy lehet? Ha megvágom akkor is fáj, ha gyógyul, akkor is fáj?

Az eszkimóknak és az északi népeknek rengeteg szava van a hó különféle állapotainak kifejezésére. Mi meg a gyógyulást is fájdalomként tituláljuk.

A nyugati ember szinte elvesztette azt a képességét, hogy megkülönböztessen érzéseket. Főleg a finomabb részletek vesznek el vagy mosódnak össze. Egyre erősebb, intenzívebb illatokra, ízekre, hangokra, élményekre vágyunk. Ízfokozóval vannak tele az ételek, egyre magasabb a fájdalomcsillapítók hatóanyag tartalma.

Ez nem mi hibánk. Így lettünk nevelve, ezt hozzuk otthonról, ezt látjuk a társadalomtól. Ugyanakkor belénk ivódott, hogy a fájdalmat rendkívül cifrán szemléltessük magunk és mások felé. A magyar nyelv legnagyobb csodái ilyenkor születnek.

A gyógyulással viszont nincs kapcsolatunk. Elvárt, lesajnált dolog. Majd meggyógyul, a kicsiknek adunk rá puszit (magunknak már nem). Ennyi. Siettetjük, hajtjuk, kicsit haragszunk is, hogy jaj, miért sebes még. Gyerekként amint tudjuk leszedjük a vart. Hiába, rohanás van, nincs idő, ilyen szarságokra.

Állj meg ember! Az életedről van szó! Vedd észre, hogy valami történt. Lassíts és segíts a testednek, a lelkednek, hogy helyreálljon. Egy sportoló is fokozatosan tér vissza, és különféle folyamatokkal erősíti a sérült részt, hogy aztán az ugyanolyan terhelhető legyen, mint eredetileg volt.

Figyelj magadra, a Jelekre (https://egymagusnaploja.hu/jelek-00016), és tedd fel magadnak a kérdést:

Amit érzel az valóban fájdalom, vagy éppen gyógyulás?

agyalás #00049

Einstein (https://egymagusnaploja.hu/einstein-00029/) használta az agyát. Annyira, hogy amikor meghalt, kivették és feldarabolták azt, hogy megvizsgálhassák. Ez persze olyan, mintha Picasso kezét elemezték volna, mitől tudott annyira egyedi vonalakat rajzolni.

Einstein legfőbb problémája az volt, hogy megelőzte a korát. Elméleti fizikus volt, legalábbis így hivatkoznak rá a legtöbbször. Számomra inkább gondolkodó volt. Sokszor pont ezért támadták, azaz, hogy az állításai csak elméletiek, nem lehetnek igazak. Napjainkban, kb. 100 évvel később képesek bizonyítani Einstein teóriáit.

Hogyan lehetséges ez a fantasztikus képesség? Mit tanulhatunk Einsteintől?

Az agyunk egy olyan szerv, ami kiemel bennünket a többi, földön élő lény közül. Ma sem ismerjük igazán a működését, ezért az egyik legizgalmasabb tudományág az agykutatás (mi, magyarok jók vagyunk benne).

Az agy, az elme az, ami képes elméleti síkon megvalósítani, előre lejátszani, szimulálni történéseket, anélkül, hogy azok valóban megtörténnének. Ezzel a működéssel nagy eséllyel spórolunk időt és energiát, illetve kerülhetünk el végzetes eseményeket. Az agyunk vigyáz ránk. Ám ahhoz, hogy ez a folyamat jól működjön – azaz fejben minél jobban megközelítsük a valóságot –, szükséges az, hogy valós adatokkal dolgozzunk, azaz ne verjük át a saját agyunkat.

Tulajdonképpen ez a különbség az agyalás és a valódi gondolkodás között, ebben volt nagy Einstein. Valódi “adatokból” valódi szimulációk lesznek. Ha valós gondolatokkal, eseményekkel töltjük meg az elménket, akkor az valós, valóságos képeket, élményeket ad nekünk. Ha viszont felesleges, légből kapott, kintről érkező, valódi kapcsolódásokkal nem rendelkező információkkal kezdünk el dolgozni, az eredmény nem lehet más, mint fikció.

Ezek alapján egyetlen feladatunk van csupán. Gondoskodni az adatok valódiságáról. Folyamatosan megkérdezni, megkérdőjelezni magunkat. Tényleg kimondta a másik? Vagy csak mi gondoljuk azt. Valóban tudjuk azt, amire hivatkozunk? Vagy csak hallottuk valahonnét, ezzel egy ismeretlen és kétséges tényező került a képletbe.

Az agy fontos szerv, vigyázzunk rá. Mivel mindig éhes, ezért tápláljuk jól, mintha csak a hasunkról lenne szó. Finom, gazdag falatokat adjunk neki, és az üres, értéktelen, hamis dolgoktól tartsuk távol.
Az eredmény csodálatos lesz.

én ilyen vagyok #00048

Szerintem ezt a kijelentést annyiszor hallottuk, hogy már ösztönösen reagálunk amikor elhangzik a másik szájából:

– Én ilyen vagyok.

Ugye? Bekapcsolt valami.
Már nem vagyunk képesek meghallani, és ahelyett, hogy nyitnánk, még inkább zárni kezdjük a teret, még inkább beszorítva a másikat.

Hiszen amikor valaki csupán annyit képes megfogalmazni, hogy ILYEN, ott vegyük észre, hogy valami nincs rendben. Ahelyett, hogy egész mondatokban kifejtené mire gondol, mit érez, mi van benne az adott témával kapcsolatban, egyetlen szóra képes csak.

Ezekben az esetekben már hiába kérdezünk vissza:

– Na, de milyen?

A másik már eljutott egy állapotba, ahonnét sok türelemre van szükség ahhoz, hogy újra önmaga legyen, és el tudja mondani azt, amit valójában szeretne.

A másik oldalról nézve ugyanakkor (hiszen tudjuk, hogy nincs jó és rossz), ez egy furcsa helyzet, hiszen beleütközünk egy egóba, aki szépen bemutatkozik, mivel azzal kezdi a mondanivalóját, hogy én. Mint tudjuk, a magyarban ragozzuk a szavakat, ezért ritka esetekben van csak szükség arra, hogy megnevezzük a személyes névmást.

Ráadásul annyira flegma és nem törődöm ez az egó, hogy mindösszesen annyi közölni valója van, hogy ilyen, aztán kezdj vele, amit akarsz. Igazából a vagyok már csak azért van ott, hogy megfeleljen a magyar nyelv szabályainak, de szerintem leginkább elhagyná. Én ilyen. Pont.

A fent leírtakkal kapcsolatban a mondanivalóm, hogy mindig ügyeljünk arra, hogy a beszélgetéseink során tágítsuk a teret, adjunk a másiknak esélyt, hogy kifejezhesse magát. Szavakkal, érzésekkel, testbeszéddel, bárhogy, ami neki jó. Figyeljünk rá, és tiszteljük meg azzal, hogy elfogadjuk a működését.

Ha nem értünk valamit, ahelyett, hogy eldöntenénk ez kinek a hibája (általában a másikat szoktuk hibáztatni), kérdezzük meg mire gondol. Ezt akkor is gyakoroljuk, ha úgy gondoljuk értjük, amiről a másik beszél, de valami furcsa érzés jelenik meg bennünk. Ilyenkor biztosan elbeszélés alakul ki a két fél között.

jó és rossz #00047

Az előző írásban (https://egymagusnaploja.hu/a-sarkany-karma-00046) azt a kérdést tettem fel, hogy a történetben szereplő legény jó vagy rossz karmát képzett a sárkány levágásával? Vizsgáljuk meg a helyzetet, hogy helyes választ adhassunk.

Mindenkinek az jut eszébe, hogy mivel véget vetett egy évszázadok óta tartó, borzalmas eseménysorozatnak, ezért biztosan jó. Jó, hogy nem kell több ártatlan életet feláldozni, és jó, hogy nem kell többet félelemben élni a falu lakóinak. A sárkány elpusztult, vége a szenvedésnek.

Egy buddhista mindezek mellett viszont arra is gondol, hogy a sárkány egy érző lény volt. Még az is lehet, hogy voltak kis sárkányai, sárkánygyermekei. Ha igen, akkor azok anya nélkül maradtak (már amennyiben nevezett sárkányunk nő volt).

A buddhizmusban óvjuk az életet, minden formában. Azért, mert egyrészt ez alapvető működésünk. Teremteni, alkotni, építeni. Másrészt a Tanítás szerint bármely élőlény lehet előző apánk vagy anyánk, és ezért különös tisztelettel kell eljárnunk.

Mindezek fényében, összegezve, a lényeg a következő. Ami történt a falubelieknek jó, a sárkánynak rossz. Ezért önmagában nem létezik jó, sem pedig rossz. Bármi lehet jó, és bármi rossz. Minden csak nézőpont kérdése.

És a karma? Az mindenkinek magánügye. A karma szó jelentése tett, cselekedet, és a már megtörtént dolgokra vonatkozik. A sárkány és a legény vonatkozásában nekik valamilyen régről jövő vitás ügyet kellett lezárniuk. Valószínűleg előző életeikben – természetesen mindketten más formában és alakban léteztek – a sárkány megölte a legényt, aki a mostani cselekedetével törlesztette azt, kvázi helyreállította a rendet kettőjük kapcsolatában.

Egy biztos. Bármit teszünk és cselekszünk, azzal elindítunk egy folyamatot, ami egyszercsak visszaér hozzánk. Ha az helyes volt, akkor jót, ha káros volt akkor rosszat kapunk. Ez történhet bármikor és kaphatjuk bárkitől, a buddhizmus szerint akár életeken átívelve is.

a sárkány karma #00046

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy sárkány.

Mind a hét hatalmas feje tüzet okádott, és valami rettentő csúnyán tudott nézni. Mindez hagyján, mert a legrosszabb szokása az volt, hogy a közelében élő falu népét állandóan háborgatta, sanyargatta. Minden teliholdkor egy legfeljebb 16 éves szűzlányt kellett a barlangja elé vinni, patyolat fehér hálóingben, frissen fürdetve a patak vizében.

Mindezt azért, hogy a hétfejű sárkány darabokra szaggathassa, majd jóízűen megegye. Különben, ha nem kapja meg a jussát, akkor megy, és lezúzza az egész falut. Emberestül, jószágostul, házastul. Sutty!

Utoljára ilyen 1473 tavaszán történt, de akkor olyan pusztítást csinált a sárkány, hogy azóta is nemzedékről nemzedéke terjed a híre, és hát jobb híján marad a szűzlányok feláldozása.

Ámde egyszercsak, egy legény tévedt a faluba, és megismervén a borzalmas sárkány történetét – na, meg persze, a szűzlány is kellő inspirációt teremtett neki –, szóval úgy döntött, hogy megyen, és megküzd a sárkánnyal.

Próbálták visszatartani a népek, szép szál legény volt, inkább vették volna hasznát a faluban, minthogy elpusztítsa magát a hétfejű sárkánnyal. De a legény hajthatatlan volt. Így egyik reggel, kora hajnalban, még a kakaskukorékolás előtt elindult.

Odaért a sárkány barlangjához, bekurjantott rajta, hogy:

– Gyere ki, Te sárkány! Had vágom le mind a hét fejed izibe!

Nem kellett sokat várni, a sárkány nagy füsttel, és hatalmas lángok közepette ott termett a legény előtt. A legény ekkor kirántotta szablyáját, és hét gyönyörű mozdulattal lenyisszantotta a sárkány mind a hét fejét. Huss!

Ne csodálkozzunk, ez a sárkány karma.

Ám mielőtt itt a vége, fuss el véle, volna itt még valami.
Egyrészt a legény megmentette a falut, de közben megölt egy érző lényt. Az előző írás alapján (https://egymagusnaploja.hu/buddhista-vagy-e-00045), a legény jó vagy rossz karmát halmozott fel ezzel a cselekedetével?