Gyerekkorom óta kedvelem a kozmoszt. Amióta megértettem, hogy a csillagos ég nem egy tapéta, hanem azok a fényes pöttyök nagyon vagy még távolabb lévő csillagok, és lehet, hogy az egyik nagyon fényes százszor távolabb van, mint egy kis pislákoló, ami itt található a szomszédban. Mindig beleborzongok, amikor felnézve az éjszakai égre, elkezdem elképzelni magamban az Egészet.
Ennek a vonzalomnak kapcsán időnként hallgatok előadásokat az Univerzumról. Egyrészt segít megérteni a fejemben található csillagtérképet, másrészt izgalmasak a csillagászattal kapcsolatos ismeretek. A legtöbb könnyen megérthető, és nagyon érdekes a felfedezésük. Inkább ez, mint valami közepes alá sorozat a Netflixen – nincs is Netflixem.
Az egyik előadásban hallottam, hogy a világűrnek van egy állandó és általános hőmérséklete. 2,7 K°, azaz 2,7 Kelvin fok. A Kelvin a Celsius skálával azonos beosztást használ, azonban nincsenek mínusz értékei, ami azt jelenti, hogy a 0 K° az abszolút nulla. Annál hidegebb nincs, nem létezik.
Mindez azt jelenti, hogy a világűr, az a nagy fekete izé a Földön kívül, az abszolút 0 foktól mindössze alig 3 fokkal melegebb. Az pont az a kategória, amit igazából, ha mondjuk fúj a szél, nem veszünk észre, ugyanakkor egy menő irodaházban 3 fok, nők és férfiak között már komoly munkahelyi konfliktust képes generálni.
Egyébként érdekes ez a magyar szó, hogy hőmérséklet, azaz a hő mérséklete, visszafogása. Őszintén szólva nem tudom mire gondolhatott a megalkotója. Sokkal szerencsésebb a latin nyelvek temperatúra kifejezése, ami hevességet, hőséget jelent – szoktuk is mondani valakire, hogy milyen temperamentumos.
Pláne, hogy valójában a környezetben hő formájában megjelenő energiát jelenti, vagy egyszerűen csak energiát. Ahol hő van, ott energia van. Érdekes, hogy a mindennapokban szétvalasztjuk ezt a két dolgot.
Legközelebb, amikor beszélgetsz valakivel, figyeld meg hogyan változik a hőérzékelésed…és ne felejtsd el, hogy a hő = energia.