emlékszel? #00079

Van, hogy az ember emlékszik valamire, és van, hogy fogalma sincs valamiről. Egyszerűen nincs meg, hiába áll körbe az egész család, a barátok, és kacagva idézik fel az emléket, próbálják valamihez kötni, segíteni, de nem megy. Passz.

Érdekes dolog ez, pláne ha mellétesszük, hogy időnként, spontán megjelenik egy emlék, akár évtizedekkel korábbról. Csak úgy, a semmiből! Olyan tisztán, hogy még a szagokra is emlékezünk – néha pont azok váltanak ki egy ilyen pillanatot.

Érdekes ez, de megvan a magyarázata. Az elme tehet róla. Egyszerűen amikor az adott pillanat, körülmény, időszak vagy korszak nem alkalmas rá, nem teszi lehetővé, akkor – bár a rögzítés folyamatos – nem lesz elérhető, előhívható egy adott emlék.

Vigyáz ránk az agyunk, úgy, hogy fogja, és elrejti előlünk ezeket a dolgokat. Akárhogy is próbáljuk, nem fog menni a felidézésük. Ráadásul valahogy úgy működik, hogy ha jön egy újabb emlék, akkor az rárakódik az előzőre.

Tehát az egyetlen lehetőség, hogy újra találkozzunk pillanatokkal az, hogy elkezdünk takarítani. Szépen, mint a régészek, rétegről-rétegre elindulunk lefelé, a múltba.

Amikor legközelebb egy hasonló helyzetbe kerülsz, és megkérdezik tőled: emlékszel?, és neked nem ugrik be semmi, ne csodálkozz, és ne is ijjedj meg. Csupán azt jelenti, hogy az az emléked valami olyan számodra nem tetsző, fájdalmas emlékhez kötődik, olyat váltana ki, amit akkor nem tudtál a megfelelő módon kezelni – esetleg még valami eltakarja.

Nyugodj meg, ha a kérdés előkerült az már azt jelenti, hogy elérkezett az idő az emlék újrafelfedezéséhez – ezúttal már egy bölcsebb állapotban. Ha túl vagy rajta, akkor pedig jönni fog a következő.

Megosztás