MEMENTO

(véletlenszerű korábbi bejegyzés)

negatív #00036

Sok ember számára a negatív nem létezik – vagy inkább úgy próbálnak csinálni, mintha nem létezne. Elfordulnak, homokba dugják a fejüket, kitakarják az adott részt. A valóság – amit most feltárok, ahogy azt szoktam –…

NAPLÓ

társ #00028

Egyre több ember válik szinglivé, és azt látom, hogy ennek két oka van. Egyszerűen valaki vagy mufurc, lusta, kényelmes, félénk, netán szerencsétlen (és ezeket mind, vagy ezek bármelyikét megteheti), vagy csak nem tudja, miért kéne…

flow #00027

Mi jut eszedbe erről, amikor meghallod ezt a szót? flow Az ugye, amikor életed legcsodálatosabb pillanatai, mit pillanatai, levései zajlottak. Még most is eszedbe jut, amikor …… gyere vissza. Elmondom mi a flow. A flow…

felvizezés #00026

Sokat gondolkodtam ennek a posztnak a címén, ugyanis a hidratálás nem fejezi ki eléggé azt, amiről most írok, márpedig fontos dologról van szó. Először is a sok információ, amit mindenki ismer. Testünk 70%-a víz a…

album #00025

Létezik egy fogalom, amit egyre ritkábban használunk, hallunk. Régen ez volt maga az egység, és nem csak arról szólt, hogy pár szám össze van válogatva. Amiről beszélek az az album. Manapság már nem kell a…

szabadság #00024

A legtöbb embertől, ha megkérdezik mit jelent számára a szabadság, azt válaszolja: azt csinálok, amit akarok. Elmondom, nekem mit jelent ez a szó. Idén kezdődött. Felkeltem egyik nap és azt mondtam, hogy nem akarom már…

nomád #00023

Szeretek a szabadban aludni. Nem sátorban, hanem a csillagok alatt. Anyukám varrt egy csodaplédet évtizedekkel ezelőtt, azt használom ehhez. Igazi ritkaság, nagyon vigyázok rá. Amikor megérkezem, elkezdem keresni a helyet, ahol aludni fogok. Mindegy, mennyire…

átjáró #00022

Van egy állapot, amit mindannyian jól ismerünk, mégis nagyon keveset használjuk. Ez két másik állapot közötti pillanatnyi szünet, tulajdonképpen egy átjáró. Ilyen átjáró pl. a tavaszi és az őszi nap-éj egyenlőség (március 21. és szeptember…

élvezem #00021

Azt mondta nekem valaki a múltkor: Nem szeretné, hogy többet csalódjak. Megkérdeztem tőle, hogy ez miért fontos az Ő szempontjából és miért az én szempontomból? A másodikra azt mondta, érdekes kérdés. Elmeséltem neki, hogy mostanában,…

kos #00020

Nyár, Magyarország, egy vidéki város, szombat este. Barátok, ismerősök, ismeretlenek. Próbálkozom, nyitnék, de minek, kérdezni nem lehet, csak nagyon leszűkített szókincshalmazból kapok válaszokat. Gyanús vagyok. Ismeretlen. Idegen. Ők meg kocsival jöttek és holnap misére mennek….

3 #00019

Hosszú hétvége van. 4 nap egyben, ráadásul fantasztikus tűzijátékkal a végén – bárhol is vagy. Itthon.4 nap rengeteg idő, és ha nem lenne ötletetek hogyan és mivel töltsétek, akkor a Mágus ad pár tippet. Először…