Piros Vonal #00034

Mindenki életében vannak Piros Vonalak. Azokat a helyzeteket hívom így, amik – mint egy láthatatlan sorompó – akadályt, határt, gátat képeznek az életünkben. Sokat ismerünk közülük, sokról pedig tudomásunk sincs.

Hogyan lehet felismerni ezeket?
A Don Quijote szindróma mutatja meg, hogy egy nem létező határhoz értünk életünkben. A felesleges, képzett, kitalált “ellenségre” gondolok, amihez közeledve megjelenik a Piros Vonal, útját állva a továbblépésnek.

Valójában nem tudjuk mi van ezen sorompók mögött, hiszen minél inkább közeledünk feléjük, annál inkább megjelennek, és minél többször történik ez a közeledés, annál erősebb félelem alakul ki a Piros Vonalon túli dologgal, dolgokkal kapcsolatban. Annál több verziót dolgozunk ki a mi-lesz-ha esetekre, illetve annál szofisztikáltabban fogjuk megjeleníteni a teljes összeomlás koreográfiáját – amikor majd megtörténik a szörnyűség, amikor majd átlépjük a Piros Vonalat. Ez egy beszűkítő működés, amely önmagát generálja.

Ha a fent leírt jelenséget, egy talpára állított, alul nyitott háromszögként képzeljük el, amelyben felfelé haladunk, akkor megértjük, hogyan működik ez a folyamat – minél többet foglalkozunk vele, minél több energiát zsúfolunk bele, annál inkább nő a nyomás a folyamat csúcsában, annál kevesebb helyünk és lehetőségünk lesz a cselekvésre, a helyzet megoldására. Kijárat pedig nincs.

Vegyük észre, hogy minden további gondolat, agyalás csak még inkább megerősíti az elakadásunkat, vastagítja a Piros Vonalat. Minden aktivitás egyre csak növeli a félelmünket a vonal mögötti valamivel kapcsolatban. Visszafelé haladni pedig nem lehet, hiszen a már megrágott, újra előkerülő félelmek hamar sarokba szorítanak.

Ismerjük fel, hogy valójában a Piros Vonal adja meg annak az érzését, hogy van valami mögötte, hogy legyen valami mögötte. Pedig nincs. Igazából nem is a Piros Vonal mögötti valami a fontos, hanem maga a Piros Vonal. Mindig a Piros Vonaltól féltünk. Ezért is van saját neve.

Amint ezt felismerjük, adjunk magunknak új lehetőséget. Hagyjuk az eddigieket és egy teljesen új megközelítéssel álljunk a folyamathoz. A múltkor a transzformációról írtam (https://egymagusnaploja.hu/transzformacio-00033), itt is ez a megoldás. Kezdjük el fordítva szemlélni a helyzetet. Fordítsuk meg a háromszögünket fejjel lefelé, így egy egyre táguló, a végén nyitott teret kapunk.

Most, hogy már tudjuk, eddig hibás szemlélettel rendelkeztünk, már csak egyetlen lépésre vagyunk attól, hogy végre megoldjuk ezt a fránya, régóta húzódó helyzetet. Szó szerint. Lépjünk le a szakadék széléről az ismeretlenbe – természetesen szimbolikusan értve. Egyszerűen tegyük meg azt, amitől a legjobban félünk. Ne elemezzük, ne gondolkodjunk rajta, ne várjunk a megfelelő pillanatra, úgysem érkezik el soha.

Miután megtettük azt a bizonyos lépést, először is azt tapasztaljuk, hogy nem zuhantunk le – nem dőlt össze a világ. Majd látni fogjuk, hogy miben voltunk eddig, látni fogjuk a próbálkozásainkat, és hirtelen azt is megértjük, miért nem sikerült eddig. Minden világossá válik. Aztán egy felszabadult nagy mosollyal engedjük el az eddigi szenvedésünket és a feltárulkozó lehetőségekkel élve haladjunk tovább…a következő Piros Vonalunk megszüntetése felé.

Minél többször gyakoroljuk ezt a működést, annál könnyebben fog menni.

Piros Vonal #00034” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólások