Amit sokan tudatosnak tartanak az rengeteg esetben csupán elméleti. Az ilyen működést az elme generálja, nem más, mint gondolatok összetett sokasága. Aki megérkezik ebbe az állapotba elméletivé válik, így elveszti a kapcsolatot a valósággal. Valódi történések helyett a fejében pörögnek az események.
Haladás helyett egy helyben áll, nem cselekszik, nem mer elmozdulni, valami megbénítja, nem tudja mitől, de fél. Amitől fél, az nem más, mint az ösztön, még inkább a múltbéli ösztönös működéséből eredő sérelem – kellemetlen helyzetbe került, megégette magát, többször nem akarja ugyanazt elkövetni, helyette inkább gondolkodik, a gondolataiba merül.
Márpedig az ösztöneinkre, az ösztönösségre szükségünk van. Élettani működésünk számtalan ösztönös viselkedésen alapul. Ösztönösen veszünk levegőt, akkor is, ha nem figyelünk rá, vagy amikor alszunk. Akkor is ösztönösen kezdünk el működni, amikor kifáradunk, és ezért nincs elég energiánk a figyelmünk fenntartására. Ez sokszor fordul elő, sokkal többször, mint gondolnánk.
Csakhogy ösztönösen az jelenik meg, amit egy olyan vagy hasonló helyzetben addig a legtöbbször tettünk meg, még ha az nem is tudatosan történt. Ezért kell folyamatosan gyakorolni, azaz megfelelő állapotban, végig odafigyelve tevékenykedni. A tudatosan végzett cselekvés által felülírhatjuk korábbi ösztönös működésünket, tanulunk, fejlődünk, így elkerülhetjük a számunkra kellemetlen helyzeteket, megóvhatjuk magunkat a sérülésektől.
Ezért fontos a tudatos létezés.
Folyamatosan, mindig.