Léteznek helyek a világban, ahol jó megállni, jó egy kis időt eltölteni. Teljesen mindegy, hogy aktívan, sétálgatva, kirándulva, túrázva, vagy passzívan, a földről a felhőket bámulva, nagyokat beszélgetve tesszük ezt. Nyugalom és csend van, és még valami plusz, valami megfoghatatlan, valami csodálatos. Egy biztos, egyszerűen jó ezeken a helyeken lenni.
Sokan nem is tudnak a létezésükről, nem veszik észre őket, hiszen ezek nem egyszerű helyek. Az ilyen helyek védik magukat, a kincseiket, hogy még sok időn keresztül örömet nyújthassanak az oda látogatóknak. Ez így van jól, különben az avatatlanok rendszeresen elhoznának egy kis szuvenírt, végül kirabolnák és tönkre tennék ezeket a csodás birodalmakat, és a történelemből tudjuk, annak sosincs jó vége.
Akkor mutatják csak meg magukat, ha a megfelelő „személyzettel” lépünk be. Egy vezetővel, aki ismeri a fényeket, az árnyékokat, az illatokat, ismeri minden fa és bokor titkát. Tudja mi jön a következő kanyar után és azt is, hogy kik és mikor szoktak arra járni. A velük sétáló kutyákat biztosan névről ismeri.
Csak általa tárulnak fel számunkra a titkok. Olyankor máshogy virágzik minden, zöldebbek a növények, előmerészkednek az ott élő állatok, és még a nap is máshogy süt. Megmutatja magát a tündérbirodalom. Lehet töltekezni, összekapcsolódni a világgal, a valóságban lenni. Egy kis szünetet tartani (https://egymagusnaploja.hu/szun-szunet-00012/).
Ilyenkor kitisztulnak a gondolatok és megszűnik minden probléma. Átkerülünk más dimenzióba, ahonnét aztán el lehet hozni valamit magunkkal. Valamit, ami a mi kincsünk lesz onnantól. Ami minden alkalommal, amikor eszünkbe jut, örömmel tölt el bennünket, és boldogan gondolunk vissza azokra a képekre, illatokra, pillanatokra.
Ilyen helyet hol találsz? Hogyan jutsz el oda? Mikor mutatja meg magát? Sok ilyen hely van a világban, lehet, hogy csak pár percnyi sétára van tőled. Lehet, hogy jártál már valamelyikben, akár többször is keresztül mentél rajta. Ha egy helyről úgy érzed, hogy ott máshogy telik az idő, és mindig örömteli emlékek jelennek meg vele kapcsolatban, ráadásul többször visszakívánkozol oda, akkor szinte biztos, hogy jó helyen jársz.
Amikor ott vagy legközelebb, csak állj meg, hunyd le a szemed, és figyelj! Ha ennyitől elkezdesz megnyugodni és jobban érezni magad, majd ezt az állapotot fenntartva tovább sétálsz, idővel biztosan megjelenik valaki, aki feltárja az adott hely csodáit, és beavat annak titkaiba.
Csodás felfedezést kívánok!