alias Az egó megszüntetésének művészete
Minap írtam az elvonulásról (https://egymagusnaploja.hu/elvonulas-00037/). Ezzel kapcsolatban kerestek meg többen is, hogy fura dolgokat tapasztalnak. Mik ezek a fura dolgok? Fura, ismeretlen gondolatokat, idegen érzéseket.
Meg kell nyugtassak mindenkit, ez természetes jelenség. Mivel a járvány miatt otthon vagyunk, sokkal kevesebb inger ér bennünket, ezért elkezdjük ezt az ingerszegény környezetet feldúsítani. Egyszerűen így működünk. Van egy állandó alapjáratunk, van egy állandó zaj, egy sistergés a fejünkben, ami, ha valamiért nem áll rendelkezésre, akkor legyártjuk mi magunk.
Mi magunk? Hát az meg hogy lehet, és hol van ez a működés, amikor nem ilyen állapotban, nem ebben az állapotban vagyunk? A válasz az, hogy ez a fajta működés mindig velünk van csak, amikor megfelelő mennyiségű külső ingerrel találkozik, akkor háttérbe vonul.
Mi ez a valami? Ezt a valamit legismertebb nevén úgy hívjuk, hogy egó. A tibeti szerzetesek úgy hívják majomagy, mert úgy működik ahogy egy majom agya, megállás nélkül csacsog.
De nekem ez nem kell! Tudom, de sajnos ez nem így működik. A legtöbb, amit tehetünk – mivel elhallgattatni nem tudjuk –, az az, hogy munkára bírjuk. Feladatot kell adnunk neki. Ezzel legalább egy irányba tereljük a működését.
Sőt! Van egy trükk, egy egyszerű módszer, amivel folyamatosan bebizonyíthatjuk neki, hogy nincs igaza, csökkenthetjük a működését. Indiában ezt úgy hívják vipasszána, Kínában huátó, és így tovább. A módszer lényege, hogy hagyjuk, hogy az egó elkezdjen dagadni. Ehhez bele kell kerülnünk egy katatón állapotba, amit ingerszegény környezettel érünk el. Aztán ahogy feljebb írtam, az egónak szüksége van táplálékra ezért, ha nem kapja meg, előállítja magától. Egyre elrugaszkodottabb gondolatok, egyre vadabb ötletek jelennek meg bennünk, egészen addig, amíg egy valóságtól jócskán eltávolodott állapotba nem kerülünk.
Erre van szükségünk! Ha jól végezzük a gyakorlatot, akkor az egónk egy idő után nem képes önmagát fenntartani, és egy apró külső inger hatására – ez lehet egy reccsenés, koppanás, köhintés, bármi, ami kizzökkent bennünket – hirtelen visszatérünk a valóságba. Itt történik meg a csoda, ugyanis a hatalmasra felfúvódott egó nem képes követni ezt a sebességet, és az addig teremtett hamis állapot hirtelen darabokra hullik. Hirtelen visszakerülünk a valóságba. Csodás, felszabadító érzés.
Legyünk hálásak ennek a módszernek, és az előző posztban leírt lehetőséget használjuk ki. Adjunk az egónknak, adjunk meg mindent neki! Aztán egy váratlan pillanatban húzzuk ki a szőnyeget a lába alól. Lepjük meg. Lepjük meg magunkat.
Kellemes gyakorlást kívánok.