Sok ember számára a negatív nem létezik – vagy inkább úgy próbálnak csinálni, mintha nem létezne. Elfordulnak, homokba dugják a fejüket, kitakarják az adott részt.
A valóság – amit most feltárok, ahogy azt szoktam – a következő. Képzeljünk el egy függőleges tengelyt -100-tól +100-ig skálázva. Azok, akik elkerülik a negatívumokat, sosem mennek a nulla alá, de még a közelébe sem. Számukra a skála negatív része nem létezik. Ők lubickolnak az életben. Legalábbis így gondolják.
Ők akkor ébrednek fel – bár sokszor sajnos akkor sem –, ha valami váratlan esemény, baleset, vagy veszteség történik velük. Ilyenkor aztán belső konfliktusba kerülnek, és próbálják visszaállítani az eredeti állapotot, a csak pozitív szemléletet.
Sajnos vannak olyanok, akik pont fordítva működnek, számukra az öröm csupán annyi, ha megszűnnek a negatívumok – hiszen ha nulla van, akkor nincs semmi. Ők mindig azért tesznek meg dolgokat, azért küzdenek, hogy elérjék a nullát. Lentről. Az a céljuk, hogy kilábaljanak a negatívból.
Őket onnét lehet megismerni, hogy nem képesek pozitív dolgokat elfogadni az életükben. Bár ők közelebb állnak a valósághoz – hiszen náluk már létezik a teljes skála –, de egyiküknek sincs igaza.
A valóságban az élet, az energiák folyamatosan váltakoznak. Bármerre nézünk a természetben minden ívelt, kanyarodik, hullámzó – egyenes nem létezik. Éppen ezért nincs olyan, hogy állandó, és ezért nem létezik a tökéletes sem. Sőt néha szükségünk van a negatívra, a negatívumokra, hiszen néha muszáj, hogy megszabaduljunk dolgoktól, megszüntessünk folyamatokat.
Ne féljünk a negatívtól. Ne féljünk az ismeretlentől. Pont azzal hozunk létre “láthatatlan” helyzeteket, dolgokat az életünkben, “tudatalatti” tevékenységet, ha nem állunk bele a szembejövő dolgokba, a dolgainkba – legyen az akár negatív. Ezzel kapcsolatban, de a másik oldalról szemlélve írtam korábban: https://egymagusnaploja.hu/jelek-00016.
Ha mindig mindent megteszünk, hogy elkerüljük a kellemetlen, kínos, számunkra nem megfelelő szituációkat, ha azért küzdünk, hogy teljes lényünk – vagy legalább egy részünk –, ne merüljön le, a mélybe, a negatívba, akkor gyakorlatilag eltolunk magunktól jeleket, történéseket. Nyugodjunk meg és értsük meg: semmi sem véletlenül történik. Ha elkerüljük ezeket a pillanatokat, helyzeteket, akkor megfosztjuk magunkat attól, hogy tapasztaljunk és tanuljunk. Tanulás nélkül pedig nincs továbblépés, nincs fejlődés.
Végül is az ego, a szubjektivitásunk, ami nekünk azt mondja, hogy valami pozitív vagy negatív. Jó vagy rossz. Pedig mindez csak a saját rendszerünkben működik. Nyugodtan kitehetjük minden ilyen minősített pillanat elé, hogy: NEKEM. Ez NEKEM jó, vagy ez NEKEM rossz.
Na ez a valódi negatív(itás), ugyanis kirekesztjük vele az összes többi embert, lényt magunk körül. Megszüntetjük a valódi kapcsolódásokat, így a valódi tapasztalást is.
Ugyanis a világ – ahogy eddig is, évmilliók óta – teszi a dolgát, velünk vagy nélkülünk megy tovább magától.