megmagyarázni #00007

Péter barátommal diskuráltunk minap és mivel mindketten kedveljük a belső fejlődésünk megfigyelését – no meg az erről zajló beszélgetést –, így több téma is előkerült melyeket érdemes megosztanom. Következzen ebből az egyik.

Mivel mindketten elegendő élettapasztalattal rendelkezünk már, Péter egy kicsit többel, ezért a „ki mit engedhet meg magának” témából hamar átkerültünk a „de valójában mire van szüksége?” témakörére. Barátom itt hozott egy sztorit az osztálytalálkozójáról, ahol valaki egy értelmetlen autóval jelent meg. Nagy, nehéz vele közlekedni és ezért sokat is fogyaszt. A sztori vége úgy zárult, hogy „mert megengedheti magának”.

Itt csatlakoztam be a jelenlegi élethelyzetemmel, ami a Bakancslista című filmhez hasonlítható két különbséggel.
1. Nem várom meg, hogy öreg legyek és kiderüljön, hogy már csak fél év legyen hátra az életemből. A dolgokat akkor kell élvezni, amikor azok vannak, azaz MOST.
2. Ez a bakancslista kifejezés is zavaró számomra, egyszerűen csak ÁLMOK-nak hívom ezeket a dolgokat. Számomra sokkal jobban megmutatja, miről is szólnak.

Mielőtt nagy beleegyezésekkel, a saját értékrendünkkel és magunkkal is jóllakva lezártuk a témát, a következő summa hagyta el Péter száját (nagyjából):

Nem az a fontos, hogy miért mondasz nemet lehetőségekre, nem az számít, hogy miért az olcsóbbat veszed meg valamiből, hanem az, hogy mivel magyarázod meg ezeket magadnak.

Megosztás