freestyler #00065

A freestyler (angol szó, ejtsd: frísztájler) szó szerint azt jelenti, hogy szabadstílusú. Magyarban ritkán használjuk, utoljára talán egy műkorcsolya gálán hallottam. Az egyik olyan kifejezés, aminek a jelentése mostanában átalakult, kinyílt bennem. Köszönhető ez A.-nak, hadd meséljem el, hogyan történt.

A sztori ott kezdődik, hogy mióta az eszemet tudom, zenélek, zenével foglalkozom. Mindig vannak hangszereim, kisebb-nagyobb szünetekkel megfogom őket vagy leülök eléjük és játszani kezdek. A zene életem része.

Kimondottan szeretek dobolni, ami a ritmusról szól. A ritmus kitölti az életemet, sokszor csempészem bele akár pillanatokba, miközben dolgozom, vezetek vagy várok valakire. Szórakoztat, felpörget, értelmet ad. Ebből adódik, hogy számomra, ami nincs ritmusban, pláne, ha az egy zenei környezetben jelenik meg, akkor az kilóg, hibás, nincs rendben, nem OK. Ha lehet, próbálom is a helyére tenni.

Na, ennek a működésnek vége. Az történt, hogy A. nem ritmusra mozog. Ha mondom neki, vagy tánc közben vezetem, akkor persze csinálja, de ha szólóban tolja, akkor nincs az az Isten. Persze próbáltam tanítani, gyakoroltunk, és rengeteget javult, de nem. Reménytelen. Ráhagytam, elfogadtam így, és elneveztem freestylernek. Azóta Ő maga így hívja magát, amikor táncol. Szeretem.

Aztán két dolog történt. Elmentünk egy Kettő-kettő tánczenekar koncertre. Elég jellegzetes dub alapú zenét játszanak, nem lehet mellé lépni. Kilenc vagy tíz zenész a színpadon, fantasztikus hangulat, mindenki táncolt. Mindenki ritmusra, kivéve A.-t, Ő a saját freestyle stílusában élvezte az estét. Imádtam.

A másik dolog, hogy A. elkezdett rendszeresen futni. Egyre gyorsabban, egyre többet. Ehhez neki segítség a zene közben, sokan vannak így. Személy szerint – a fent leírtak miatt – előbb-utóbb a zenéhez, a ritmushoz hangolom a lépéseimet, majd a légzésem próbálja ezt követni, végül persze szétesek, leállok. Nekem nem megy.

Viszont általa értettem meg, hogy neki a zene egy külső tényező, ami felpörgeti, energizálja, kedvet csinál, és ezt az energiát képes aztán a futásába beletenni. Fantasztikus.

Megértettem, hogy a ritmus fontos, és ezért nem kell, nem szabad a dolgokat befolyásolni. Hagyni kell, hogy a saját tempójukban mozogjanak, éljenek. Mindig, mindenkinek megvan a maga feladata és állapota, ami lehet, hogy összhangban van a sajátunkkal, de az is lehet, hogy – bár a körülményekből adódna – mégis teljesen máshogy jár.

Ha csak annyit teszünk, hogy megfigyeljük a saját ritmusunkat és másokét, majd hagyjuk mindegyiket a saját tempójában lüktetni, már biztosan boldogabb lesz a világ.

Egyébként is, a szív mindig tudja, hogyan dobogjon.

Hozzászólások