Valahol a világban képzeljünk el egy kerítést. Mindegy milyen anyagból készült, a színe is mindegy, azonban ne lehessen átlátni rajta, és legalább 3 méter magas legyen.
Három ember áll a kerítésnél, lényegtelen hogyan kerültek oda. Mindenféle dolgokról beszélgetnek. Egyszercsak az egyiknek a fókuszába kerül a kerítés, majd idővel a többieket is magával rántja a kíváncsisága.
Mi van a kerítésen túl?
Mérlegelik a helyzetet, megvitatják a lehetséges válaszokat. Idővel cselekvésre kerül a sor, ám egyikük kimarad belőle, Ő nem akar bajt. Próbálják meggyőzni, de hajthatatlan. Végiggondolta az összes lehetőséget, neki ez nem OK.
A másik kettő próbálkozik. Először bakot tartva, de nem érik el a kerítés tetejét. Végül az lesz a megoldás, hogy az egyiken felmászik a másik, majd a vállára áll. Eleinte a vállára, de pont hiányzik egy kicsi, úgyhogy a nagy próbálkozásban előbb-utóbb az alsó fején tapos már cipőjével. Az alsó tűri, hiszen tudni szeretné mi van a kerítés túloldalán.
Amikor a fentinek sikerül átnéznie a kerítésen túlra, csend lesz. A többiek kérdezik tőle mit lát, de az csak kapaszkodik, látszik rajta, hogy valami hatása alá került. Hebeg-habog, a másik kettő nem hallja, egyre ingerültebb az egész helyzet. A lentiek tudni szeretnék mi van a kerítésen túl!
Más emberek is odagyűlnek, az eredeti hármat már nem érdekli az sem. Az újonnan érkezők kérdezik mi történik, akik kicsit régebben vannak ott, taglalják a részleteket. Mindenki kíváncsi, mindenki feszült, mindenki kiabál.
Egyszercsak szétesik a torony. A felsőnek elfogyott az ereje, a lenti ember sem bírta tovább. Leesett, szétgurultak, vége.
Odaszalad hozzájuk a többi ember, felszedik őket, megnézik, minden rendben velük. Szinte azonnal jön a kérdés, mit kérdés, vallatás, mit látott, aki fent volt? Minek a hatása alá került?
– Nem mondhatom el.
Rázzák, kérik, fenyegetik, de az csak áll ott, nem érdekli mi történik. Egy idő után megunják a jelenlévők, lassan mindenki szétszéled, tovaindul.
Te melyik vagy?