Amiben most vagyok, súlytalanság. Ezt a kifejezést az űrhajózásból ismerjük, pedig itt a földön is megtapasztalható a jelenség, hiszen mindannyian cipelünk terheket.
Néha észrevesszük, hogy leesik a nadrágunk, a szemünkbe lóg a hajunk, kicsit meg kell állnunk hosszú séta alatt, de nem törődünk ezekkel. Pedig ezek a Jelek. Azt jelzik, hogy valami más, valami megváltozott. Fiatalok vagyunk még hozzá, hogy jelentőséget tulajdonítsunk a Jeleknek, ezért nem is értjük őket. Beljebb húzzuk a nadrágszíjat, eltűrjük a hajunkat, megmagyarázzuk magunknak, hogy milyen jó, hogy megálltunk, mert csak így vesszük észre, hogy mennyire szép, ahol járunk.
Nem gyönyörködni indultunk el – itt a bökkenő. Észre sem vesszük, hogy folyamatosan eltereljük a figyelmünket a Jelekről, újabb és újabb magyarázatokat adva rájuk, egyre vadabb magyarázatokat. Néha már előkerül a hit, az ezotéria, a kuruzslás a helyzet megoldására. Aztán egyszer nincs tovább, kétségtelenül szembe találjuk magunkat a helyzettel. Azzal a helyzettel, amiről a Jelek szóltak már régóta, azok a Jelek, melyekről nem vettünk tudomást.
Megoldást kell találnunk, elfogadni a helyzetet, változtatni. Akkor értjük, akkor tanuljuk meg a Jeleket és azt, hogy mennyire fontosak.
A legfontosabbak.
A súlytalanság úgy születik, hogy figyeljük a Jeleket, követjük őket és változtatunk.
Te észreveszed a Jeleket? Változtatsz?
Csendesedj el néhány percre, hogy erre a két kérdésre őszintén válaszolhass magadnak.