Az egyik ismerősöm, éppen arról kérdez, hogy mi van velem mostanában. Csetelünk, és ahogy írom a dolgokat, van időm megfogalmazni azt, amit szeretnék elmondani. Egyre tömörödik amiről mesélek, míg végül elérkezek oda, hogy ezt írom neki: félelem nélkül.
Ez az időszak még tavaly kezdődött. Persze nem tudtam, hogy mi ez, miről szól, és hová juttat el. Jelek voltak, amiket egészen korán észleltem, és elneveztem ezt az új korszakot az új én-nek. Itt az én helyett a nevem szerepel.
Amikor változás történik az emberrel, mindig egyéni szinten reagálunk rá, mindenki a maga módján, a maga eszközeivel. Mégis, idővel az új meghatározása, elnevezése, óhatatlanul bekövetkezik. Lehet ez már a legelején megtörténik, de az is lehet, hogy csak évtizedek múlva summázódik valakiben, hogy akkor, régen történt valami.
A valamik nagyon fontosak az életünkben, hiszen olyankor a semmihez képest egy más állapot jelenik meg. Elindul egy vagy több folyamat, ami egy új helyre, egy új állapotba juttat bennünket.
Persze könnyebb mondjuk egy költözést konstatálni, míg a magasabb szinten lévő fejlődés mindig nehezebben érzékelhető. Például ha valaki hinni kezd valamiben, aztán ezt a valamit elnevezi valahogyan, vagy ráhúzza a hitét valamely már létező, jól megfogalmazott vallásra vagy egyházra, esetleg átveszi annak terminusait, mindig hosszabb folyamat. Hosszabb felismerni és kialakítani, hogy én AZ vagyok, ABBAN hiszek.
Számomra régóta – úgy hiszem mindig is – fontos volt, hogy a változásokat érzékeljem, ugyanis képesek könnyen kibillenteni. Ezért kialakult egyfajta működésem, hogy észleljem, majd óvatosan megfigyeljem ezeket, anélkül, hogy elvinném őket egy olyan irányba, ami megfordíthatatlan, ami meggátolja a változás létrejöttét.
A jelenlegi változás „elnevezése” tehát az előbb történt meg, egy csetben. Abban a pillanatban, amikor leírtam éreztem, hogy megérkezett. Igen, ez az, amiről az elmúlt hónapok szólnak.
Félelem nélkül. Egészen mámorító érzés. Megszabadulni a magammal hozott, programozott és kialakított megszokásoktól. Természetes módon reagálni (élet)helyzetekre. Elfogadni azt, ami van, és nem foglalkozni azzal, ami nincs.
Mint a nagy változások, persze ez sem egy pillanat alatt történik, már hónapok óta ízlelgetem, most csak inkább már tudok hova nyúlni, amikor megjelenik ez az állapot. Ja ez az! Igen, ismerem, és egyre jobban tudom.
Tudom kezelni, és ami még fontosabb, tudom használni. Használni magamra, használni másoknak, használni a világra, a világban.
Hirtelen felmerült bennem egy kérdés.
Mi az, hogy félelem?
Nem tudok rá válaszolni.
Neked mi ugrott be róla?
@br@k@d@br@
Ha beírod az e-mail címed, többé nem kell figyelned mikor jelenik meg új írás.
Mindig benne lesz a postafiókodban.