Az előző írásban (https://egymagusnaploja.hu/meghallani-00040/) arról volt szó, hogy nem halljuk meg, nem fogadjuk be a nekünk szóló javaslatokat, kritikákat. Pontosabban meghalljuk, csak elkezdjük cifrázni: „majd akkor, amikor ÉN akarom…amikor majd ÉN tudom…amikor ÉN úgy döntök, hogy jó lesz” – jön a válasz belülről.
Ebből aztán az születik, hogy – amikor már tudjuk mit és hogyan akarunk, és az mikor lesz a legalkalmasabb, akkor – nem történik semmi. Esetleg valami minimális változás elindul, aminek aztán pár nap után nyoma sem marad.
Cserébe vannak pillanatok az életünkben, amikor nem vagyunk megszólítva, éppen senki sem rágja a fülünket valami változással. Sokkal inkább, valami elme által alkotott kép akaratának a kivetüléseként meglátunk valamit, amiről azt gondoljunk nekünk is ÚGY kell, nekünk is AZT kell. A bennünk lévő vágynak próbálunk megfelelni, szeretnék megváltozni, mássá válni, jobbá lenni.
Megkezdődik az erőlködés: „Meg akarok változni!”
Kell változnunk? Szükségünk van arra a változásra?
Dehogy, hiszen tisztában vagyunk vele, hogy ha valamire szükség van, akkor az megvalósul (ha akarjuk, ha nem).
Megváltozni úgy lehet, hogy figyeljük a jeleket, meghalljuk mások szavát, azt befogadjuk, így a részünkké válik, és belülről indukál egy folyamatot, aminek az eredményeként megváltozunk.
Minden változás nehéz. Azonban a helyes szemlélet – azaz, hogy az elérni kívánt célt tartjuk szem előtt, ahelyett, hogy a szenvedéssel foglalkoznánk – segít elérni a célt.