huminal #00058

A mai világban sok érdekes, nem megszokott vagy egyenesen káros működés tapasztalható.

A huminal, ugyanolyan képzett szó, mint a szívész (https://egymagusnaploja.hu/szivesz-00052/), az angol human (ember) és animal (állat) szóból jött létre, azaz magyarul emberállat. Miért és hogyan lehet összemosni ezt a két fogalmat?

Emberi testben állati tudat. Két lábon járó, ösztönök irányította lény, sokszor szinte teljes tudatosság nélkül, azaz tudatlan. Ők azok, akik nem gondolják végig azt, amit tesznek – pláne nem azt, amit tenni fognak –, majd utólag rendszeresen megmagyarázzák a történéseket. Kóros önigazolók. Könnyen felismerhetők a kommunikációjukról, mivel rendszeresen magukat mentesítik a követkemények alól – általában a körülményekre hivatkozva –, egy jól súlyozott, váratlan “de” szóval (https://egymagusnaploja.hu/csak-de-nem-00053/).

Bizony, kezded kapisgálni. Ők azok, akik gondolkodás nélkül használják az “Uram” megszólítást minden mondatban. Ez persze nem a tisztelet jele, hanem a “tesó” szó evolúciójával van dolgunk, egyszerűen az “ez jobban érvényesül” elve működött.

Egyáltalán nincsenek tisztában fogalmakkal és a jelentésükkel, igazából nem is érdekli őket – minek, hiszen nem látjuk, hogy így is teljesen jól boldogulnak az életben?! Az egyszerű dolgokat szeretik, a gondolkodás nem barátjuk. Ami viszont nagyon meghatározó a működésükben, azok az érzések. Két fajta létezik belőlük számukra, jók és rosszak (https://egymagusnaploja.hu/jo-es-rossz-00047/). A váratlan események és bonyolult gondolatok összezavarják őket, ilyenkor van, hogy ösztönösen veszélyben érzik magukat, ami hirtelen hangulatváltozásokat hoz létre.

Bizony, jelenlétük és a velük történő kommunikáció, együttműködés rengeteg türelmet igényel. Mivel az állatokhoz hasonlóan az életösztön vezérli őket, ezért minden esetben a saját érdekeiket helyezik előtérbe. Hiányzik belőlük az empátia, ezért hatalmas rombolást képesek véghez vinni, egyetlen rettenetesen bántó, odaköpött szóval.

Számukra az együttérzés csak valami olyan dolog, amit a furcsa, lelassult, depressziós emberek mondanak ki. Ők nem érnek rá erre.

Sokáig nem értettem az Ő jelenlétüket sem a világban (ahogy sok minden mást sem), majd egyszer kaptam egy tanítást egy tibeti mestertől, aki huszonvalahány évig volt a kínaiak fogságában. Elmondása szerint nem a kőfejtőben végzett munka, vagy a kevés étel elviselése volt a legnehezebb, hanem az, hogy idővel mindenkit elveszített maga körül. Nem a körülményekbe haltak bele, hanem a fogva tartóik kegyetlenségébe.

Azt mondta, tökéletes lehetőség volt számára a türelem gyakorlására.

Tegyünk így mi is, amikor egy huminallal találkozunk. Értsük meg a helyzetét, és fogadjuk el. Ismerjük fel, és örüljünk, hogy felébreszti bennünk az együttérzést, és jó alkalmat ad a türelem gyakorlásához.