szívész #00052

Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy szívész vagyok. Azért, mert egyszerre vagyok képes a szívemmel és az agyammal is látni, működni. Azóta szeretem ezt a szót, és mindig örömmel tölt el, ha előkerül.

Ma egy érdekes helyzet hozta elő. Reggel beszélgettünk A-val, aki elmondta, hogy a home office miatt nem mozog eleget, fájnak a vállai. Rövid diskurzust követően megérkeztünk a problémához:
Tudja, hogy felkelés után mozognia kéne, de valahogy mégis mindig a gép előtt találja magát.

Kérdezgetni kezdtem, hogyan működik? Hogyan kezdődik egy napja, mi lehet az, ami miatt átlépi a reggeli mozgást? Azt a választ kaptam, hogy mindig megjelennek a gondolatok, az elvégzendő feladatokról, és végül mindig ezek győznek.

Amikor tovább kérdeztem, a megoldás érdekében, olyanokat mondott, hogy “az eszemmel tudom, hogy …” és “a gondolatok vezérelnek …”. Felhívtam figyelmét, hogy már elárulta a választ. Kértem mutassa meg, hogy ha nem az agyával oldaná meg ezt a helyzetet, akkor mivel?

Hamarosan a szívére tette a kezét, és derült arccal közölte, hogy az érzései, azokra kell figyelni. Megkértem, hogy akkor tegye ezt, erre elkezdett beszélni. Kértem, hogy hunyja le a szemét, és befelé figyeljen. Egyszer csak azt látom, hogy könnyek jelentek meg a szeménél. Fájdalomkönnyek.

Ennyire fájt a válla, és ő mégis a munkát választotta minden reggel. Tovább beszélgetve megjelent az, hogy ha el is jut odáig, hogy elkezdje a reggeli mozgást, akkor összeveszik “ez és ez”, mutatott a szívére és az eszére. Hogyan lesz ebből szívész?

Azt kérdeztem “Mi kell ahhoz, hogy szóhoz jusson a szív?”. Az érzések, mondta. Mégsem volt elég, még ennyi fájdalom sem, hogy tornázzon.

Úgy oldottuk fel ezt a működést – és ajánlom Neked is –, hogy összeállítottunk egy reggeli rutint, amiben van egy nagyon fontos lépés. Még mielőtt bármi fontosnak is neki kezdenénk, álljunk meg, üljünk le és adjunk magunknak pár percet, szavak nélkül.

Hunyjuk le szemünket, és befelé figyeljünk. Csak befelé. A szívünkkel, hiszen az mindennek a közepén van. Engedjük, hadd jelenjenek meg érzések, és ha fáj, hát hadd fájjon! Ha ezután sem állunk neki tenni azért, hogy elmúljon a fájdalom, akkor nem is fáj igazán, csak gondoljuk azt.

Erről itt olvashatsz többet (https://egymagusnaploja.hu/fajdalom-00050/).