élvezem #00021

Azt mondta nekem valaki a múltkor: Nem szeretné, hogy többet csalódjak. Megkérdeztem tőle, hogy ez miért fontos az Ő szempontjából és miért az én szempontomból? A másodikra azt mondta, érdekes kérdés.

Elmeséltem neki, hogy mostanában, a súlytalanságomban (https://egymagusnaploja.hu/jelek-00016/) egyre kevesebbet csalódok. Évekig, nagyon sok évről beszélek, az elmém határozott meg dolgokat. Nem feltétlenül onnét indult, de az elmém mindig megrágta, megemésztette, végiggondolta, sokszor, rengetegszer, végtelenszer a dolgokat. Elég fárasztó volt.

Hihetetlen bátorság kellett hozzá, hogy túllépjek valamin, amit talán megfogalmazni sem tudtam, bár rengeteget beszéltem róla. Valami hatalmastól, amitől féltem, leginkább azért, mert nem tudtam, hogy mi lesz és hogyan. Végül – talán azért, mert fogalmam sem volt, akármennyire is próbáltam kitalálni – megtettem azt az egyetlen lépést, ami a súlytalansághoz vezetett. Akkor még nem tudtam, hogy a hiányzó komponens, ami miatt évekig egy helyben tipródtam, az ösztönösség volt. Az ösztönösség kellett ahhoz, hogy az elmémmel kiegészülve vagy inkább társulva – és így már nem csak elméletileg – létezzek, létezhessek.

Azóta minden más, mert lett egy részem, aki a helyzetekben kikerülve a gondolkodást, azaz gondolkodás nélkül megmozdít, előre visz. Így amikor egy csodálatos helyen vagyok, egy tökéletes helyzetben vagyok, egy megfelelő pillanatban vagyok valahol, nem kell azzal szembesülnöm, hogy nem jó, nem elég jó, nem ezt vártam, nem erre számítottam, nem erre gondoltam, nem ezt találtam ki!

Egyszerűen csak élvezem.

Azt mondod, hogy ez veszélyes? Azt felelem erre:

Higgy magadban!