vissza az útra #00054

Ennek a bejegyzésnek lehetne az is az elnevezése, hogy vissza a jövőbe. Emlékszem, amikor fiatalon láttam azt a filmet, nem teljesen értettem mit jelent a címe. Hogyhogy vissza, amikor az a jövő? Ez a bejegyzés valahol erről szól.

Mindenki számára van egy kijelölt Út, amit teljesen mindegy mennyire ismer, mennyire van azzal tisztában, hogy merre és hova vezet. Nevezhetjük karmának, sorsnak, isteni gondviselésnek, a lényegen nem változtat. Haladunk az Utunkon valami felé.

Nagyon hasonló ez a helyzet egy kiránduláshoz, ezért engedd meg, hogy most egy erdei túrára kalauzoljalak (ha teheted, képzeld el magadban).

Ahogy haladunk az ösvényen, időnként megtörténik, hogy nem figyelünk, elábrándozunk, vagy egyszerűen egy ismeretlen hang vagy látvány csábít bennünket. Észre sem véve, hogy mi történik, egyszercsak a fák között találjuk magunkat. Érdekes, amit ott tapasztalunk.

Más lesz körülöttünk minden. Eleinte érdekesek a fák, aztán lefelé kezdünk el figyelni, ahogy lépéseinkkel az út pora után az aljnövényzetet tapossuk. Egyre óvatosabbak a haladunk, hiszen itt hajtások, lehullott ágak, gombák, egyéb dolgok kerülnek a lábunk elé.

Idővel marasztalni próbál egy tüske, ahogy a vesszők és ágak belénk akadnak, már ezekre is figyelnünk kell. Ez a sok történés aztán annyira eltereli a figyelmünket, hogy egy idő után tűnik csak fel, sötétebb lett. Megállunk, ami jól esik, mert egy ideje nehezebben jöttünk már.

Ahogy kifújjuk magunkat, körbenézünk, és azt vesszük észre, hogy gyönyörű helyen vagyunk. Aztán ez az érzés elkezd eltűnni, ahogy rájövünk, hogy nem ismerős semmi. Nem tudjuk hol vagyunk. Bizony, letértünk az útról. De mikor? Észre sem vettük.

Megjelenik bennünk a félelem, hol vagyunk, hol lehetünk? Merre van az Út? Hogyan találunk vissza? Megannyi kérdés.

Ez az állapot segít kijózanodni. Próbálunk visszaemlékezni, mikor és miért térhettünk le az útról, gondolkodunk a megoldáson, hogyan tudnánk visszajutni. Aztán már majdnem elindulunk visszafelé, amerre jöttünk, de igazából nem is tudjuk az merre van. Végül a Nap irányából rájövünk, hogy mégis valamennyire az úttal párhuzamosan jöhettünk.

Egy biztos, vissza kell térnünk az útra, hiszen az a célunkhoz vezet. Felismerve a helyzetünket a legjobb megoldás, ha ismét előrefelé megyünk, az út irányába. Hagyatkozva a megérzésünkre elindulunk, egyre világosabb lesz, egyre ritkul a növényzet, egyre könnyebben haladunk ismét. Előbb-utóbb újra az úton találjuk magunkat.

Ahogy tovább haladunk, egy idő után rájövünk, hogy egy jókora részt kihagytunk az útból. Mintha átugrottuk volna. A kitérőnk egy távolabbi pontra vezetett el minket. Azaz, visszatértünk az út egy (az eredeti haladásunkhoz képest) jövőbeni részére, vissza a jövőbe.

Most pedig, gyere vissza a képzeletbeli kirándulásról.
Ez a folyamat számtalanszor megtörténik életünkben, hol kisebb, hol nagyobb mértékben letérünk az Utunkról. Ez teljesen természetes. Viszont minden egyes pillanat, amikor feleszmélünk a sűrű erdő közepén, – azaz egy számunkra ismeretlen helyzetben, ahová fogalmunk sincs, hogyan kerültünk – egy szerencsés pillanat, és minden, vissza az Útra történő törekvésünk pedig nem más, mint maga a gyógyulás (https://egymagusnaploja.hu/gyogyulas-00051/).

Megosztás