nőnapra #00055

A szép nőnek szép az illata is. Próbáld csak ki, elmondom a módszerem, hogyan szoktam kiélvezni ezt szinte bármikor. Ráadásul ezzel az érintett hölgyet sem sértem meg, hiszen nem is tud róla.

Amikor sétálok, időnként feltűnik, ahogy egy szép nő közelít. Valami egyszerűen arrafelé vonzza a figyelmem. Honnét tudom már messziről, hogy szép? Kisugárzása van, ami már a távolból látszik, és igen, egy kicsit úgy libben a haja a szélben, mint a reklámokban. Ráadásul ezek a nők mosolyogni szoktak.

A távolból is érezni lehet, hogy Ő egy szépség (ami, mint tudjuk, belülről fakad). Ha ilyen energia jön velem szembe, akkor minden mást kizárok, és felkészülök a találkozásunkra. Rajta tartom a szemem, és koncentrálok a pillanatra, ahogy közeledünk egymás felé. Közben lassan kifújom a levegőt, úgy, hogy mire egymás mellé érünk egy leheletnyi se maradjon a tüdőmben.

Itt jön a csízió (https://egymagusnaploja.hu/csizio-00010/). Amikor elmegyek mellette, nem egyből kell egy nagyot szippantani, hanem előbb el kell számolni háromig. Ugyanis húzza maga után az illatát, amibe háromra, mint a mesékben, pont belesétálunk. Na akkor egy hatalmas, lassú, megfontolt szippantás, hogy illatának minden apró molekuláját magunkba szívjuk. Élvezzük ki, ezt a hosszú és csodálatos pillanatot.

Mert ugye az illat, az nem csak parfüm. Az a parfüm és a szépség találkozása, násza. Színtiszta mágia. Ugyanaz az illat teljesen máshogy bomlik ki egy másik nőn.

Higgyetek nekem férfitársaim, gyakoroljátok és élvezzétek az ilyen gyönyörű pillanatokat az életben.

Nektek pedig hölgyeim, köszönjük!

Megosztás