Egy barátommal beszélgetve jelent meg a kérdés:
Te miért akarsz mindenkit megmenteni?
Mindannyiunk ismeri azt az állapotot, amikor egy pillanatban beleragadva (pórias nevén elbambulva) rajtafeledkezünk valakin. Elkezdjük nézni, aztán csócsálni, majd megjelennek vele kapcsolatban az ítéletek. Ilyenkor szokott megjelenni az irigység, a lenézés, a szánalom, de az is lehet, hogy egyszerűen csak kiröhögjük a másikat.
Illetve van egy működés mindannyiunkban, hogy megpróbáljuk megmenteni a másikat. Hiszen mi látjuk, tudjuk, érezzük, hogy neki segítségre van szüksége. Anélkül, hogy ezt megkérdeznénk tőle. Mindannyiunkban ott lakik a Megmentő, aki a megfelelő helyzetben képes bármilyen csodálatos tettre, amivel embertársainkat, az állatokat, vagy bármilyen érző lényt megmenthetünk a sorsától.
Na ilyenkor kell nagyon gyorsan kizökkennünk ebből az állapotból – és itt most kifejezetten a beleragadt, elmélázó szituációkról beszélek –, nem amikor valakit visszarántunk a vonat elől.
FELISMERÉS Minden helyzetben a helyes viselkedés, ha magunkkal foglalkozunk. Először magunkat mentsük meg, hiszen ha képesek vagyunk erre – mivel magunkat mindennél jobban ismerjük –, akkor majd jöhetnek a többiek.