buddhista vagy-e? #00045

Általában, amikor egy ismeretlennel elérkezünk a beszélgetés egy bizonyos szakaszába, azt mondom:

– Dharmista.

Ezzel leginkább nem tud mit kezdeni a másik fél. Ilyenkor elmondom, hogy a Dharma szanszkrit szó, és Tanítást jelent. Azért nagy betűvel, mert így Buddha tanításait jelenti. Elmagyarázom, hogy nem tartom magam buddhistának, mert nem a vallási, egyházi vonalat követem. Maga a tiszta tudás, a bölcsesség, a szellemi út érdekel.

Persze, ha valahova muszáj sorolnom magam, akkor papíron buddhista vagyok. Ekkor sokan megörülnek, hiszen azt gondolják, sőt várják, hogy egy mosolygós, kedves emberrel ülnek szemben. Mármint aki MINDIG mosolyog és MINDIG kedves. Aztán, ha ez valamiért nem így történik, akkor megjelenik bennük a kognitív disszonancia:

– Dehát, hogy mondhatsz ilyet? Te buddhista vagy!

Na, ez az. Az olcsó, kínai, nagy pocakos, mosolygós szobrocskák, és a Facebookon terjedő idézetek alapján kitalálni és megítélni milyen volt Buddha, szinte biztosan hamis eredményre vezet. Ugyanígy a követőit is hibás lenne ezek alapján megítélni.

Erről jutott eszembe tegnap este egy történet, amit itt olvashatsz:
https://egymagusnaploja.hu/a-sarkany-karma-00046

Megosztás